Kárpáti Gabi

hatha yoga oktató

Kárpáti Gabi - Hatha yoga oktató - Yogaflow
Kárpáti Gabi - Hatha yoga oktató - Yogaflow

Kárpáti Gabi gyerekkorában rendszeresen sportolt. Felnőtt korában újra elkezdte az aktív testmozgást, az úszást. Az úszás mellett úgy érzete kell valami, ami lenyújtja, ellazítja az izmait. Ekkor felnőtt korában 2015-ben találkozott először a jógával.  Kezdetben csak a testre gyakorolt jótékony hatásai miatt jógázott, - ennek eredményeképpen, 2019-ben lefutotta élete első félmaratonját - azonban ahogy teltek az évek, egyre inkább elkezdte foglalkoztatni a jóga elmére gyakorolt hatása is. 

 

Ahogy elmerült a jóga testre és elmére gyakorolt jótékony hatásaiban, akkor fogalmazódott meg benne, hogy elsősorban saját tudásának elmélyítése miatt jógaoktató legyen. 

 

2019-ben részt vett a Sarasvati Alapítvány által indított 350 órás Tradicionális Jóga Oktatóképzésen.

 

Kimerítő mindennapjainkban nagyon fontos a feltöltődés, a szervezet „újraindítása”, a relaxáció, a lecsendesedés. Gabi a hatha jóga gyakorlásával szeretné segíteni a jógázni vágyókat a testi és lelki elmélyülésben, szeretne együtt fejlődni a gyakorlóival.  Tervei között szerepel, hogy folyamatosan képezze magát, hogy még több tudást adhasson át.

 

Tudj meg többet a hatha yogaról itt.

 

 

 

GABI HETI KÉTSZER TART HATHA YOGA-T A YOGAFLOW STÚDIÓBAN


CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN

17:30 - 19:00


vasánap délután

17:00 - 18:30



„ A jóga az arany kulcs, amivel kinyithatjuk, a békéhez, nyugalomhoz és örömhöz vezető utat.„

 

- B.K.S. IYENGAR